Fantasztika 1.

"-Én úgy szeretnék egy békát.
-Fújj, minek?
-Mert megcsókolnám és herceggé változna és elvinne messzire, egy álomvilágba...
-Így is túlságosan abban élsz, szerintem.
-Dehogy! 
-Miért akarsz ennyire szerelmes lenni?
-Nem kifejezettem szerelmes, inkább csak boldog. Jó lenne, ha lenne valaki, aki biztos az életemben. Akiről tudom, hogy szeret meg ilyesmik.
-Arra még bőven van időd.
-Tudom, de akkor is. Nem mondhatod, hogy rossz érzés. 
-Nem mondtam.
-Miért nem jön nekem össze ez soha?
-Mert béna vagy, talán kinövöd.
-Milyen béna? Nem vagyok béna...
-Vicceltem. 
-Pff..."

Halk zeneszó ébresztett aznap. Nem tudtam, hogy mit keres a szobámban egy teljesen idegen rádió és miért olyan dallal kelt fel, amit eleve nem szeretek. Lassan elkészültem és borús lelkiállapotomat csak az esős idő tudta még inkább lehangolni. Az égen egyetlen napsugarat sem véltem felfedezni, a kinézetem még a szokottnál is kiábrándítóbb volt és a tudat, hogy péntek van, inkább hatott elszomorítóan, mint feldobóan. Miután kiszálltam az autóból rágyújtottam egy cigarettára és komótosan elszívtam az úton az iskoláig. Nem érdekelt, hogy ki lát meg, túl sokáig voltam túl jó gyerek. 8 órával és egy rakat szünettel később fáradtan ballagtam végig a suli folyósólyán. Kimentem a nagykapun és magam előtt találtam azt az embert, akit sosem szerettem volna többé megpillantani. Önelégült mosolya, felvágós stílusa és a bizonyos mélységekből felszakadó röhögése összevetve tett pontot az i-re azon a pénteki esős napon...

Aznap

Rágyújtott az utolsó szálra és beszívta tüdejébe a tömény cigarettafüstöt. A jázminteája kihűlt, ő mégis élvezettel kortyolta a végső cseppeket csészéjéből. A hamu ráesett a könyvére miközben a gyertya fénye alig láthatóan világította meg a szobát. Nyugodt volt. Tudta, most végre minden csendes. Nem zakatolt agyában a sok bántó megjegyzés vagy az emberek lenéző tekintete. A sötét körbejárta lelkét majd elméjét is. Aludni akart, de nem tudott. Mégis volt valami, ami álomba szenderítette. Fél órával később 'barátja' üzenetére ébredt. A betűk összemosódtak szeme előtt. Mint mindig, kedvesen válaszolt, de igazából átkozta az embert, amiért felkeltette. Elszomorította, hogy nincs több dohánya, hogy elfogyott a tea és pontosan tisztában volt vele, aznap már többet nem alszik. Az utálat, amit érzett félelemmel társult. Megalázkodás, fagy...el akart menekülni. Nem tehette meg. Hallotta családja többi tagjának boldog kacaját, ő mégis keservesen sírt.

Sárkányom

★:Ny:Olyan, mint egy mese. Az a mese, amiben van a sárkány meg a hercegnő. A sárkány fogvatartja a hercegnőt, dehát a legjobb barátoknál ez nem bűn talán. A hercegnő a kastély legfelső tornyában él és, noha nem mindig látja a sárkányt, tudja, hogy mindig ott van. Szóval...van nekem egy legjobb, legerősebb és legnagyobb sárkányom. Sőt, nem is nagy, inkább hatalmas. Szeretem ezt a mutánst. Azért mutáns, mert már nagyon sok minden volt, most meg már sárkány is. Tiszta multifunkci. (:D) Ha valaki meg akarna menteni a sárkányomtól az biztos furcsa lenne...Mennem kéne a valamilyen hajú, valamilyen szemű és nagy valószínüséggel BKV/K-n érkező hercegemmel. Még jó, hogy ilyen bonyolult dolgokkal nem kell szembe néznem. A sárkányom amúgy kedves meg minden. Tudnak úszi a sárkányok? Mert, ha nem, hát az enyém tud. Tök menő. Legkedvencebb állatom/emberem Ő. ☆

Így a jó, általában mindig :D vagy nem

"-Hulyeseg az, hogy a kor nem szamit. Mert amugy nagyon de. Gondolj bele, tokre nem lehetsz baratja valakinek aki 100 evvel idosebb vagy fiatalabb mint te. Kulonbozik az erdeklodesi korotok meg minden.
-Ezt most mire mondod baba?
-Ja, amugy semmi, csak gondolkozok."

Mosolyogtam. Nem. Vigyorogtam egész álló nap. Kivéve, amikor aludtam vagy ilyesmi, de azt leszámítva boldog voltam. Talán tudom, hogy minek van és minek nincs értelme. Tudom, hogy sokszor lehet fontos valami, ha te nem foglalkozol vele elveszìti az èrtékét. Mint a megtanult dolgok az iskolából, az olvasott könyvek, távolabbi rokonok vagy akár a barátok. Egyszer minden eltűnik. Te is. Az emléked is. De mi értelme van bárminek, ha nem engedjük elvészni? Hisz attól szép, attól igazi...:'))

Lassan

"...aztán történt valami. Valami, ami fáj, de meggyógyít. Valami, ami hideg, de átmelegít. Valami, ami nem kéne, de mégis elengedhetetlen. Történt valami, ami örök, amit nem felejtesz soha, amit nem vehetsz meg pénzen, de a legtöbbet éri."

Kint álltam a hidegben. Pont úgy, mint kettő hónappal ezelőtt. Annyi dolog változott azóta...könnyek, nevetés, szeretet, utálat, éjszakába nyúló beszélgetések, veszekedés, csalódás, megbántás, barátság, s annak a vége.
A szél belekapott már eleve saját életet élő hajamba és még inkább összegubancolta. Volt nálam egy gyufa, amit lassan meggyújtottam. A tüzet hozzáérintettem a bőrömhöz, de a hirtelen forróság megijesztett. Eldobtam a fadarabot és amint leért a fűbe eloltottam. Egy pillanatra elfelejtettem azt, hogy mennyire hiányzik néhány személy az életemből vagy akár a közelemből. Vettem egy mély lélegzetet, megszédültem, mint általában, amikor beveszek három fájdalomcsillapítót. Még sosem kerültem az összeesés szélére, de akkor éppen hogy meg tudtam állni a lábaimon. Megráztam a fejem, kiélesedett előttem a zöldes fű. Miért zöld a fű, amúgy? Szóval egész értelmes kérdések borították el elmémet...ez vagy a fáradságnak, a gyógyszernek esetleg az enyhe melankólikus hangulatnak köszönhető. Nem tudom...miután ráeszméltem, hogy bizony így nagy lehetőséggel meg fogok őrülni bementem. Halkan lopakodtam. Volna. Aztán természetesen belerúgtam a küszöbbe. Felszisszentem, a másik lábamon ugrálva jutottam el a szőnyegre, ahol már rendesen tudtam haladni. Fél perccel később a szobámban reménykedtem abban, hogy, ha ránézek a telefonom kijelzőjére ott lesz az Üzenete. Mit vártam? Elmúlt hajnali egy óra is, nem csoda, hogy már rég alszik. Vagy valami olyasmi. Elmosolyodtam. Megint hazudott. Vajon miért csinálja ezt velem? Ismét mély levegő, ismét szédülés. Lassan a hobbimmá válik ez az egész...megmostam az arcom és befeküdtem az ágyamba. Lassan álomba szenderültem...

Van egy életed!

Sosem mondok többé semmit, mert mindig az volna a gond, ami igaz, s hibás. Sosem mondok többé semmit, mert az úgy helyes, mert más út nincs. Sosem mondok többé semmit, mert így is elég. Ne haragudj rám. De a Világ ez, s nem az, amit mindenki keresne. Nem bántanám, de nem is vigyáznék rá. Mert ez nem az, aminek lennie kéne.
Egyszer azt mondta valaki, hogy az emberek azért halnak meg, hogy mások nyugudtan élhessenek. Meghalnak betegségben, balesetben, támadásban. Öngyilkosságban. Meghalnak, hogy a faj fenn maradhasson. Hogy legyen elég hely, hogy legyen elég víz, hogy legyen elèg levegő. S, ha mi pusztítjuk ezeket a Föld még több személyt vesz el tőlünk. Valamilyen formában, valahogy, hogy másoknak fájjon, úgy, hogy ne lássák a remènyt. Mert a Világ tudja, hogy így kell lennie...honnan tudod, hogy holnap nem Te mész el? Vagy valaki akit szeretsz? Megtörténhet. S ez, a legkínzóbb érzés. Mert Ő már nincs és soha nem is lesz. Fáj neked, hogy elment. Ha Te mész el az is fájni fog azoknak, akik szeretnek. Igen, még akkor is, ha ezt egyáltalán nem így látod. Nem mindig egyszerű, nem mindig szép, de amíg élsz ott a lehetőség. A lehetőség arra, hogy jobb lesz. Ha elmész ez már nincs. Többet Neked nem fáj. Többé Te már nem sírsz. A tökéletes lehetőség, nem? Nem. Azért nem, mert győznöd kell. Ha eddig mindig veszítettél, ebben győznöd kell. Azért nem, mert mindenkinek, aki valaha bántott meg kell mutatnod, hogy erősebb vagy. Ez nem könnyű. Meg amúgy is...senki sem tudna egész életében erős lenni, nem? Igazából ezt nem is várhatják el. Nem, mert az én életem, és inkább hagyjon mindenki ezzel a hülyeséggel békén, mert ezzel csak jó sokkal rátesznek. Satöbbi, satöbbi. Talán ez igaz. De a halál pont erről szól. Gyengén megfutamodni valamitől, amit nem akarsz vagy (állításod szerint) nem tudsz megváltoztatni. Az élet viszont...harcolsz, elesel, felállsz, csatát nyersz, ismét zuhansz, de ha nem adod fel a végén, Te nyersz. Lesznek, akiknek több a pénze, lesznek, akik jobban néznek ki, lesznek, akiknek jobb csajuk/pasijuk van...De Te is ott leszel. Azokkal, akiket szeretsz, azokkal, akik szeretnek.
Ez az élet. A Tiéd, amit egyszer élsz, amiben sok hibát követsz el, de van lehetősged. Egy szebb jövőre, egy teljesebb életre.