"-Én úgy szeretnék egy békát.
-Fújj, minek?
-Mert megcsókolnám és herceggé változna és elvinne messzire, egy álomvilágba...
-Így is túlságosan abban élsz, szerintem.
-Dehogy!
-Miért akarsz ennyire szerelmes lenni?
-Nem kifejezettem szerelmes, inkább csak boldog. Jó lenne, ha lenne valaki, aki biztos az életemben. Akiről tudom, hogy szeret meg ilyesmik.
-Arra még bőven van időd.
-Tudom, de akkor is. Nem mondhatod, hogy rossz érzés.
-Nem mondtam.
-Miért nem jön nekem össze ez soha?
-Mert béna vagy, talán kinövöd.
-Milyen béna? Nem vagyok béna...
-Vicceltem.
-Pff..."
Halk zeneszó ébresztett aznap. Nem tudtam, hogy mit keres a szobámban egy teljesen idegen rádió és miért olyan dallal kelt fel, amit eleve nem szeretek. Lassan elkészültem és borús lelkiállapotomat csak az esős idő tudta még inkább lehangolni. Az égen egyetlen napsugarat sem véltem felfedezni, a kinézetem még a szokottnál is kiábrándítóbb volt és a tudat, hogy péntek van, inkább hatott elszomorítóan, mint feldobóan. Miután kiszálltam az autóból rágyújtottam egy cigarettára és komótosan elszívtam az úton az iskoláig. Nem érdekelt, hogy ki lát meg, túl sokáig voltam túl jó gyerek. 8 órával és egy rakat szünettel később fáradtan ballagtam végig a suli folyósólyán. Kimentem a nagykapun és magam előtt találtam azt az embert, akit sosem szerettem volna többé megpillantani. Önelégült mosolya, felvágós stílusa és a bizonyos mélységekből felszakadó röhögése összevetve tett pontot az i-re azon a pénteki esős napon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése