"-Szia, ez igazi? -Nem, fel van ragasztva... -Pedig jó haj."

"-Basszus, Lolo.
-Igen?
-Megütöttél.
-Igeeeen.
-Egy kikurt serpenyővel...
-Tudom, ott voltam.
-Egy serpenyő!
-Azt volt nálam.
-Egy serpenyő.
-Pontosan.
-Mert a kezed nincs közelebb amúgy, meg semmi...
-Nem léphetnénk túl ezen?
-Meg is ölhettél volna.
-Egy serpenyővel?
-Igen, félek tőled.
-Valószínű, hogy az egyik legjobb barátomat meg akartam gyilkolni egy serpenyővel...
-Tudtaaaam!!!
-Végem van tőled. :D
-Azért szeretsz?
-Nem, utállak.
-Tényleg? :(
-Hol a serpenyőm? :D"

Azt hiszem, három dologra nagyon jó a barátság. Arra, hogy legyen valaki, aki előtt nem félsz felvállalni önmagad, arra, hogy tanulhass valakitől és arra, hogy legyen valaki, akire bármikor számíthatsz. Ha találsz egy embert, akivel mind a három beteljesül akkor boldog vagy. Elfogadod, hogy mekkora bolond, mellette állsz, ha szomorú, néha odasózol neki, ha már kivagy a hülyeségeitől...egészek vagytok egymás nélkül, de együtt egy óriási világ. A barátság egy kis csoda. Egy kis csoda, ami hihetetlenül sokat ér.

Én...Ez

Undorító. Minden. Az arc, a test, a maszk, a smink, a haj, az ékszerek. Undorító, minden. Tükrök törnek, a lelkem rohad. Undorító. Minden. Én. Én vagyok az undorító. Minden perc, minden óra, minden nap,minden hét, minden hónap. Undorító és ezt el kell viselni. Azt mondják, ha nem jó, tegyek ellene..teszek...és még undorítóbb lesz. Az arc, a test, a maszk, a smink, a haj, az ékszerek. Undorító, minden. Piszkafával sem érinteném magam, ha tehetném, de nem lehet. Fel kell kelni,mosolyogni, elhinni a hihetetlent, beletörődni. Aztán itthon, éjszaka egyedül Ezzel, az undoítóval maradni. Sírni. Üvölteni hallhatatlanul. Közben pedig szép lassan lekapcsolni. Másnap ismét minden újra. Minden ugyaz...Az arc, a test, a maszk, a smink, a haj, az ékszerek. Undorító, minden...Nem, csak én vagyok.

Viszlát

"-Én tudom, hogy tényleg nem szeretem őt. Kicsit sem. Én azt a valakit szeretem, akivel Facebokon szoktam beszélni, nem őt. Az a valaki kedves, érdeklődő, vicces. Ő nem az. Ő valaki akit nem tudnék szeretni. Sem most, sem holnap, talán soha. Amíg ilyen, addig nekem nem kéne."

Huhuu, a kellemes ráeszmélés egy dologra, amit nem igazán szerettél volna eddig beismerni. Jó. Tényleg az. Mert minden, ami volt hazugság volt, minden, ami már nincs csak valami, ami még lehet, de semmiképpen sem vele. Mert Ő nem létezik. Ha lenne...az túl szép lenne. De nem egy hercegnős mesèben vagyunk, hogy úgy legyen. Meg hát...igy egyszerűbb is. És azt hiszem, a sok idő elég, ahhoz, hogy Boldog legyek. Nélküle.

Délibáb

Szívembe zártalak, karomba zárnálak,
de tudom, hogy ezt nem lehet,
én mégis nagyon szeretlek.
Ha Te csókolnád szám,
s Te fognád a kezem, én lennék a legboldogabb,
mert nem csak Te és Én lennék,
hanem Mi, ketten...

Nem érzek pillangókat a gyomromban, ha velem vagy, nem ugrik ki a szívem a helyéről, ha meglátlak, de amikor nem vagy itt, fáj. Fáj, hogy nem vagy velem, fáj, hogy üres a helyed. Hiányzol. Sokszor elcserélném bármivel ezt az érzést, de tudom, hogy emiatt vagyok én éppen eléggé ember, emiatt kellesz pont Te nekem. Mert Te kellenél, ha választhatnék.. esély nélkül azonban Te sem tudhatod meg milyen velem, csupán azt, hogy mennyire nem fontos a jelenlétem. Vajon hiányzom-e én néha neked? Vajon gondolsz-e rám a buszon hazamenet? Vajon...miért ilyen sok a kérdés? Miért nem lehetnek ezek kijelentések? Oh, bárcsak...bárcsak az enyém lehetnél...

Csak a mesékben...

"Hiányzol. Mindig. Minden pillanatban. Hazudtál. Azt mondtad változni fog, de nem változott. Hazudtál, de hiányzol. Hiányzol, de hazudtál."

Ő az, akire bármeddig várnál éjszaka is, ha tudnád, hogy a tiéd lehet. Ő az, aki az életed, miközben ő ezt fel sem fogja. Becsap, átver, egyedül hagy. Sokadjára sírod magad álomba miatta...nem kellesz neki, s te reméled, hogy ez egyszer majd megváltozik. Csak a mesékben. Nem fog a házatok előtt várni rád, nem fog csak miattad elmenni a sulidhoz. Nem fogja azt mondani, hogy szeret, hogy hiányzol neki. Ez egy illúzió, mint a mesékben...

Gondolat~

Olvashatsz könyvet, hallgathatsz zenét, telefonozhatsz, lehetsz csendes, aki nyugodtan figyeli az eseményeket, vagy az, aki már délután 5-kor tajtrészegen üvöltözik. Nézheted a padlót, vagy éppen egy számodra kívánatos személyt, aki, vagy viszonozza bámulásaát, vagy azon morfondírozik, hogy miért nem veszed már magad észre és kukkolsz mást. Lehetsz bárki, csinálhatsz bármit. Lehet, hogy én például a metrón fogalmazom e sorokat, de az is előfordulhat, hogy egy előre megbeszélt találkozó előtt, mert túl korán érkeztem. Lehet, hogy megtetszett egy srác, aki mellettem állt, pedig már règ elajándékoztam szívem egy másik "metrós" úrfinak.
Azt biztos, hogy Te gy kicsit Én vagy. Mert Te is éreztél már így, mert Te is láttál (vagy tettél?) már ilyet. Te, egy kicsikét én vagyok. Az egyetlen különbség köztünk, hogy nem vagyunk ugyanazok a személyek. Két ember, két testben, különböző emlékekkel és gondolatokkal, de megegyező tömegközlekedési eszközön érzett érzelmekkel...~

Titkom♡

"-Bátorság volt tegnap itthagynod egyedül.
-Ezt hogy érted?
-Mi a garancia arra, hogy a szöveg nem vált valósággá?
-Te!
-Én?
-És a tény, hogy hiszek benned!
-Attól tartok összesen kettő ember gondolja ìgy. Kettő.
-Pont kettővel több, mintha egy sem hinne...
-Ezt én szoktam mondani!
-Rossz hatással lehetsz rám...de azért szeretlek.
-Nem engedélyeztem. :D
-Hol zavar ez engem, Hercegnő? :D"

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy lány. Nagyon kis mókásan szemlélte a Világot, de idővel elkezdett felnőni. Mint minden gyerek, megtapasztalt ezt-azt...Nem viselte jól, azt, amikor valami negatív dolog történt vele, de tudta, vannak olyan emberek az életében, akiknek óriási hálával tartozott. Szerette őket teljes szívéből, még akkor is, ha sokszor miattuk volt szomorú.
Volt egy CsirkeHalElf úrfija, egy SzőkeÖrökLegjobb barátnője,  egy AcélbetétesBarnaCiklon barátnője és még sok személy, akik fontosak voltak, de a legnagyobb titkokról nem tudtak. Illetve...volt Ő...senki nem ismerte, senki nem tudta, hogy lézetik. Csak a lány. Számíthatott rá bármikor, sosem ítélte el. A lány szerette őt is, de nem látta soha.
Egy nap főszereplőnk nagyon maga alá került. Írt valamit, amit nem sok barátjának mutatott meg, de ők mind meglepődtek a szövegen. Volt (kemény 4 ember közül), aki megijedt, volt, aki csak őrült kíváncsi lett...de ketten bíztak is a lányban és abban, hogy sosem adja fel. Nem is akarta...Miattuk!

R.B.

"Szavaid szépek, értékük nulla,
Álmokat építesz a saját nyomorodra."

Csalódtam benned, mint mindig. Történhet bármi, ha meglátod eltűnök és Ő lesz a csillagod. Fáj. Ha olvasod, sejtheted, hogy Rólad van szó, én pedig nem mondom meg. Ebbe vagy belenyugodsz, vagy megbántasz, mint legutóbb. Nem érdekel, de minden pillanattal, mikor együtt vagyunk jobban utállak. Nem érted, mit teszel, nem értesz semmit. Halkan megyek el, Nélküled, mert fogalmam sincs arról, hogy mit csinálsz, ha nem vagyunk együtt. Az egész egy kérdés, nekünk pedig végünk. Sajnálom, hogy amúgy sosem beszélünk. Az első két hónap szép volt...Most...minden csak Mi nem...

Tehetetlen

Nem tudom, fogalmam sincs. Szeretlek, de a negatív hozzáállásoddal nem tudok mit kezdeni. Boldog lehetnél, ezt mégsem várhatom el. Nem egy dolog rossz körülötted, viszont meg sem próbálod jobban felfogni. Menekülnél, mégis maradsz. Szeretlek, de ez nagyon rossz. Fáj a fájalmad, bántanak a gondolataid. Nem tudom mit tehetnék, fogalmam sincs. Nem elég a bíztató szó, nem elég a vicc, a mosoly. Te vagy, én vagyok...így még meddig?

Az első

100 és még 2 ok amiért sosem beszélnék veled újra...oké...kezdjük az utolsó kettővel...szóval...egy f*sz vagy...gondolom ez nem lep meg sem téged, sem senki mást aki ismer. Végül is...azt hiszem szerettelek. Nem azért aki vagy, véletlenül sem szabad ilyen ábrándokban hinned. Azt szerettem hogy volt valaki mellettem...az hogy te voltál az a nyomorék az már csak valami természetfeletti műve. Meg ne sértődj ezekért a szavakért. Vagyis...tudod mit?  Nyugodtan. Felőlem akár megd*ghatsz bárkit, de az én mondandómmal ne foglalkozz. Szóval azt hiszem az egyik okot meg is fejthetted( volna ha nem lennel ekkora k*cs*g). A második, utolsó ok annyit foglal magába, hogy...tudod mit, mégis inkább a végén fejtem ezt ki. A kismillió dolgod, amit velem műveltél, pedig nem hiszem hogy akárkinek is meglepő lenne. Átvertél, megcsaltál, hazudtál, lenéztél, még emberszámba sem vettél nem úgy mint a k*rváidat (de ezt talán még meg is érteném, hisz őket legalább addig b*szhattad, amíg majdnem megfulladtál...). Néha egy-egy jó pillanatodban mikor megérintettél is, éreztem azt, amit még soha senkinél, mintha egy undorító, leprás lennek...minden másodpercben, amit veled töltöttem el, egy kicsit meghaltam. És amikor végre elmentél akkor...újjászülettem. 2 hosszú év után ismét boldog voltam.Nem kellett mindennap a hányadék pofádat bámulnom...és, hogy amúgy én miét nem dobtalak? Megadom ezt a hitet, tényleg szerettem, hogy van valaki mellettem...azt gondoltam hogy viszontszeretsz, megértesz, szépnek látsz és én vagyok az egyetlen ember az életedben...de rá kellett jönnöm, hogy ezt a posztot már valaki más betöltötte...még hozzá te magad. Siralmasan szegény gondolkodásmódú személy vagy egyébként. Még ha legalább csókolni tudnál...de nem neked ez sem megy. Erre feltehetőleg (sőt, biztosan, mert már ismerlek ehhez eléggé, sajnos) azt válaszolnád hogy én rontottam el. Én nem tudtam semmit, nekem sincs tehetségem meg a levegővételhez sem, nemhogy ehhez...de már olyan rég, olyan magasról teszek arra, amit valaha igazán a szívemre vettem...Az utolsó ok pedig csak annyi...nem egy Szerelmet vettel el tőlem, nem a bizalmamat, nem csak ezeket. A legjobb barátomat vetted el. Őt, aki miatt most itt tartunk, hogy ezt a levelet leírtam...Utállak! Illetve, utalnálak ha megérdemelnéd!

Bűn

-Lolo vagyok, irigy.
-Most mindenki üdvözölje Lolot, kérlek mesélj magadról.
-Sziasztok! Pontosan emlékszem, már egészen pici koromtól fogva bennem volt. Sosem tudtam belőle kinőni, vagy leszokni róla, de egy idő után az életem teljesen megszokott kiegészítőjévé vált.
-Akkor miért vagy itt az Anonim 7 főbűn leszokók között?
-Toto, kérlek légy oly' kedves és hallgasd Lolot!
-Azért jöttem, mert ez teljesen tönkretesz. Nem tudok örülni semminek, igazán még a sajátomnak sem. Ha valami nem az enyém, attól pedig egyenesen rosszul vagyok.
-Értjük Lolo...hogy szeretnél változtatni?
-Nem tudom, éppen azért jöttem, hogy sikerüljön...

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az a dolog, ami biztosan megsemmisít. Elmarod magad mellől azokat, akik szeretnek, sosem lesz elég semmi. Egy olyan bűn, amivel nem csak másoknak ártasz...téged kínoz a legjobban...kegyetlenül, lessan, de végzetesen.

Kedves Spanyoldolgozat!

Kedves Spanyoldolgozat!

Csak azért írok, mert tegnap szereztem tudomást arról, hogy holnap találkozni fogunk. Őszintén szólva egész múlthéten és még hétfőn is vártam rád, azonban most nagyon nem tetszik az ötlet, hogy csak úgy felbukkansz itt. Persze, tudom, fontos, hogy néha- néha összefussunk, egy elég jó alaptudást biztosítasz nekem, amikor számítok rád, de szívesen megválnék tőled. Tudod, a kapcsolatunk mostanság egyre rosszabb, bonyolult vagy, mint valami titokzatos ember és tudom, mást akarsz. Valakit, aki minden pontodat ismeri...én ettől még távol állok, sajnos fél év alatt ebből a kapcsolatból picuri tudás született.

Remélem holnap meg tudjuk oldani az összes problémánkat, mert igazán Szeretlek.

Kitartást,
Yo :')

Ennyi♡

"-Ajj, Szeretlek!
-Mi, tessék, komolyan???
-Oh, nem, dehogy!
-Kérlek ezzel ne viccelj...
-Nem vicceltem, de ne kérlekezz...és...ne válaszolj, csupán vedd tudomásul, hogy ez van, kész!
-De...nem tudok mit mondani.
-Nem akarom, hogy mondj bármit. Minden maradjon úgy, ahogy eddig volt, rendben?
-Tudod, hogy sosem tetted egyszerűvé az életem?
-Tudom, hogy csodás vagyok! :)"

Nem, véletlenül sem bőgtem ezután a beszélgetés után. Ismét találkozóm volt az udvaron a hideg széllel és az esőcseppekkel, a szívembe markoló éles fájdalommal...az ürességgel. Mindig őszinte voltam Hozzá, sajnos most nem tudtam az lenni. Mindennél jobban vágytam volna Rá, de ez jutott. Beletörődve görnyedtem a kémia füzetem fölé tanulás címszó alatt, de fogalmam sincs igazából merre jártam. Talán túl az Óperenciás-tengeren, ahol a kurta farkú Kismalac túr...vagy még távolabb. Egy Univerzumban Boldogan...:')

Vizek...:')

'-Miért vigyorogsz?  Nem tegnap csapott beléd a felismerés, hogy Ő valaki mással van?
-De, nagyon jól látod a helyzetet, viszont nem tudom, hogy ettől miért ne lehetnék boldog...Ha valaki olyan, mint Az, akkor nem hiszem, hogy sokáig fog tartani.
-Ha ezt akarod az nem önzőség?
-Az attól függ, honnan nézzük...'

Én pedig csak tisztán látom a dolgokat. Addig pedig megmaradok olyannak, amilyen előtte voltam. A pozitiv dolgok úgyis olyan kis kényelmesek, egyszerűen, jók!
Ha pedig mégsem sikerülne az, hogy Vele lehessek, boldogként legalább magammal teszek jót! :)