"-Ajj, Szeretlek!
-Mi, tessék, komolyan???
-Oh, nem, dehogy!
-Kérlek ezzel ne viccelj...
-Nem vicceltem, de ne kérlekezz...és...ne válaszolj, csupán vedd tudomásul, hogy ez van, kész!
-De...nem tudok mit mondani.
-Nem akarom, hogy mondj bármit. Minden maradjon úgy, ahogy eddig volt, rendben?
-Tudod, hogy sosem tetted egyszerűvé az életem?
-Tudom, hogy csodás vagyok! :)"
Nem, véletlenül sem bőgtem ezután a beszélgetés után. Ismét találkozóm volt az udvaron a hideg széllel és az esőcseppekkel, a szívembe markoló éles fájdalommal...az ürességgel. Mindig őszinte voltam Hozzá, sajnos most nem tudtam az lenni. Mindennél jobban vágytam volna Rá, de ez jutott. Beletörődve görnyedtem a kémia füzetem fölé tanulás címszó alatt, de fogalmam sincs igazából merre jártam. Talán túl az Óperenciás-tengeren, ahol a kurta farkú Kismalac túr...vagy még távolabb. Egy Univerzumban Boldogan...:')
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése