Aznap

Rágyújtott az utolsó szálra és beszívta tüdejébe a tömény cigarettafüstöt. A jázminteája kihűlt, ő mégis élvezettel kortyolta a végső cseppeket csészéjéből. A hamu ráesett a könyvére miközben a gyertya fénye alig láthatóan világította meg a szobát. Nyugodt volt. Tudta, most végre minden csendes. Nem zakatolt agyában a sok bántó megjegyzés vagy az emberek lenéző tekintete. A sötét körbejárta lelkét majd elméjét is. Aludni akart, de nem tudott. Mégis volt valami, ami álomba szenderítette. Fél órával később 'barátja' üzenetére ébredt. A betűk összemosódtak szeme előtt. Mint mindig, kedvesen válaszolt, de igazából átkozta az embert, amiért felkeltette. Elszomorította, hogy nincs több dohánya, hogy elfogyott a tea és pontosan tisztában volt vele, aznap már többet nem alszik. Az utálat, amit érzett félelemmel társult. Megalázkodás, fagy...el akart menekülni. Nem tehette meg. Hallotta családja többi tagjának boldog kacaját, ő mégis keservesen sírt.