"Szeretünk ítélkezni, hisz saját életünk rossz dolgait nehéz elfogadni, míg máséra könnyű rábukkanni."
Tegnap miközben a kórházban voltam egy néni egy mozgatható ágyon feküdt. A férfi, aki odatolta elment, ő pedig szép csendben várt. Pár perccel később egészen hosszú időn keresztül beszélt. Nem tudom, hogy magában vagy szánta is valakinek, azt viszont észleltem, hogy nagyon szeretett volna elmenni. Megpróbált felülni, többször megkísérelte az ágyán lévő rácsot leszedni.
Őszinte leszek. Tudom, hogy olyan emberekkel szeretnék foglalkozni, akik segítségre szorulnak. Pszichiáter akarok lenni. Nem félek ettől, de bennem van, hogy a betegek, az emberek nem olyanok lesznek mint az úgy mond 'normálisak'. A betegségük miatt mások, de semmiképpen sem negatív értelemben. Ugyanolyan értékesek, mint bárki más. Szeretném is hinni, hogy ezzel mindenki tisztában van. De nem, nincs. Emberként úgy ítélkeznek sokan, hogy bizonyos dolgokról nem tudnak semmit. Sokak szerint azért, mert így vannak nevelve. Mások úgy tartják mert az a 'menő', ha valakit lenézünk. Sajnálom, hogy ettől kell függni az életüknek...
Másfél óra várakozás után eljöttem, még mielőtt megvizsgtak volna. Tudom, hogy nem helyes, hogy nem vártam meg, de dolgom volt. Mikor kiértem az autóhoz egy bírságot találtam a szélvédőn. Le lett rendezve még akkor, nem vettem észre, hogy a kórház előtt fizetni kell, de ez nem gond...nekem nem, mégis vannak pillanatok, amikor a hallgatás a legjobb módszer...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése