"Lehet, hogy most már rossz emlék, ami régen csodálatos volt, de nem szabad elfelednünk, hogy úgy kellett történnie ahhoz, hogy valami más, új dolog jó legyen..."
Két nappal később, egy lehangoló szülinap és egy egészen jó buli után fáradtan görnyedtem a spanyol füzetem elég, hátha belemegy valami a fejembe a tanult rendhagyó igékből.
A probléma elhárultát, a tényt, hogy Ő mindig túl távolt lesz ahhoz, hogy nekem elég legyen agyam, ugyan nagyon lassan, de elkezdte feldolgozni. 3 ember tudott az egészről. A levélről, az emberről, az érzésekről...Valaki, aki mindig tudott mindet, már mióta az eszünket tudjuk, valaki, akit egy véletlen feladat miatt ismertem meg és lettünk ennyire jóban és valaki, akiről sosem gondoltam volna, hogy barát lesz...Bármikor is félek a magánytól, tudom, hogy vannak olyanok, akik mellettem vannak...Bár fel tudtam volna ezt fogni...
A szoba, a gyertyák fénye, a rendetlenségben megtalált rendezettség, a legjobb és legrosszabb érzések mindig itt voltak. Az üresség, az utálat, a csend, a könnyek...Mi értelme lenne az életnek ezek nélkül? Segítenek, mert tanulunk belőlük és a tanulás az iskolában is okoz néhány karcolást, nem csoda hogy Ott, ahol a felnőttek élnek, a Nagy betűs Életben is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése