"Ha valakit aki történetesen te vagy megölnek mégis mit mondanál? Nem miután már meghaltal...hanem annak a csöppnyi pillanatnak a töredékében amikor rájössz hogy pont én akarom kioltani az életed...szerintem ez egy csodálatos másodperc lenne...szeretem a halálod...szeretem azt hogy többé nem okozol gondot...hmm....sokkal jobb ezzel az elmélettel eljátszani mint bármi mással amivel eddig valaha foglalkoztam...hmm..."
Nem, nem vagyok teljesen őrült. A feltételezés, hogy ezt egy tized percre is komolyan gondoltam, olyan abszurd, mint leírni valahová azt, hogy például, hogyan puskáznék a spanyol dolgozatomban. Mivel olyat nem szoktam (és feltételezem nem is tudnék...) e lehetőség megmarad csupán elméletnek, röpke, kósza gondolatnak.
Kórházban, a vizsgálatra várva azon töprengeni, hogy miért szeretem azt, akit szeretek vagy éppen miért nem kedvelek másokat szintúgy egy érdekes dolog.
Ha az ember már a legközelebbi barátaiban sem bízhat akkor mégis kiben? Lehetséges, hogy ez a nap a feltételezések napja.
Minden mozzanatával közelebb kerül a szívemhez és még csak nem is sejti. Ha elmondanám neki nem egy egyszerű ismerettséget döntenék fel. Valamit, ami mélyebb, valamit, ami nem a hazugságokrol szól...valamit, amiért annyira szeretem Őt...
Bha, ez a tavasz vagy a kórházszag ártalma? Egy, s még ezer ok, amiért pszichiáter akarok lenni. Az őszinte gondolataim saját magammal...♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése